Ilda babái

Rongyit tessék!

Ez a két kedves rongyimanó társ nélkül maradt, ezért úgy gondoltam, megkérdezem, van-e valaki, aki szívesen örökbe fogadná valamelyiket?

Sapi nélkül kb. 20cm-esek, plüss ruhájuk egy kis testet takar, aminek segítségével tudnak ülni, kezeik-lábaik egy-egy gyapjúgolyó, amitől viccesen himbálódznak.

Áruk: 3500Ft/db.

Érdeklődj itt, vagy a fészbukon, vagy bárhol, ahol elérsz!

montázs

 

Újabb rongyik

Születtek új babák, úgyhogy születtek új rongyik is. Idén talán már több nem is lesz, csak kisebbek, meg nagyobbak 😉

montázs

Őszi baba

Végre elkészült, megküzdöttünk a gombozás-vasalás rémeivel, kapott még egy nyári ruhát, és még a nap is kisütött, úgyhogy minden összeállt egy jó kis fotózáshoz:

montázs1

Erre ez a kis örökmozgó kitalálta, hogy ő ezt nagyon unja, úgyhogy inkább sétál egyet az őszi avarban.

Kénytelen voltam követni…

őszi1

őszi2

őszi3

őszi4

őszi5

őszi6

őszi7

őszi8

őszi9

 

Most meg itt vigyorog felettem a polcon, és nyújtja a kezét, hogy menjünk még!!!

polcon

De most már csak az új kis barátjához kísérem, akit majd egy tesóval együtt kap 😉

Öltöztetős baba

Nagy munkában vagyok, és bár nem szokásom mutogatni, míg teljesen kész nincs egy baba, de most nem bírok magammal 🙂

A baba kapott egy kis inget (ebből sok nem látszik), egy kantáros nadrágot, cipőt és egy bélelt (kifordítom-befordítom) kabátot. Még egy bugyi és egy nyári ruha hiányzik a készletből, de muszáj legalább részletekben megmutatnom, hogy is állunk.

montázs01

A nyúlon túl

Van egy kislány, akinek ma van a szülinapi bulija.

Volt egy kedvenc pólója, amit – a 3 évesekhez illően – kinőtt. Ezen volt egy gyönyörű nyuszi, amibe első látásra beleszerettem.

Mivel a pólót ki nem nőtté nem tudom varázsolni, ezért úgy gondoltam, talán örülne, ha legalább a nyuszi vele maradhatna még pár évig…

Boldog születésnapot, Kata!

montázs

Minirongyiszüret

Az ovinkban immár duplán érdekeltek lettünk, úgyhogy a Mihály napi vásárra még több minirongyit készítettem.

Ha minden igaz, három perc alatt keltek el a vásárfiák 🙂 Remélem, sok-sok állatkerti belépőt tudnak majd a befolyt összegből venni!montázs 1

montázs3

Ovimanó

Tavaly hagyományt teremtettem, Döme egy fiú és egy lány manót vitt az oviba az első nap. Egyrészt, neki is biztonságot nyújt, ha ismerős “arcok” veszik körül, másrészt az ovis csoport is örül egy-egy ilyen kedves babának. Pláne kettőnek! 🙂

Idén Bercit kísérik manók az első napon.

A fiú manó most lett kész, és valamelyik polcon ragadt lány manó fog hozzá csatlakozni 🙂

IMG_1879

Helló cafeblog! Minirongyi újra

Mindig nagy dolog a költözés, sok-sok idegeskedés, káosz, egyre nagyobb rumli, de ugyanakkor új lehetőségeket, izgalmakat is rejt. Amikor pedig már az új otthonodban vagy, és mindennek próbálod megtalálni a helyét, ahogy fogynak a dobozok, előkerül egy-egy örömet okozó, elfelejtett dolog. Ilyen ez a bejegyzés is, itt, az új helyen:

Először is a hozzávalók, ha teljesen autentikus akarsz lenni:
– egy darab gyapjú (egészen kevés kell egy ekkora babához, a képen látható darab töredékét használtam fel)
– kb. 17cm hosszú 2-es csőgéz (csak a sűrűbb használható, ezt a salus mintaboltjaiban lehet kapni, a ritkábbtól nem lesz egyenletes a tömés), de 1-es is ugyanígy megfelel
– felvetőfonal az elkötésekhez
– plüss anyagok: a testhez 2-szer 11X12cm-es téglalap , a sapkához egy félbe hajtott háromszög, ami félbe hajtva 5cm az alján (ezt picit lehet ívesre vágni), a hossza kb. 16cm.
– egy kis darab test színű anyag
– hímzőfonalak a szemhez és a szájhoz
– testszínű és a plüss színéhez illő cérnák
– olló
– gombostűk

IMG_0289.JPG

Első lépésként kössük el a csőgézünk végét. Legjobb, ha harmonikaszerűen összehajtogatjuk a végét, és úgy kötjük el egy cérnával.

IMG_0290.JPG

Tépjünk a gyapjúból két vékony csíkocskát, és szorosan tekerjük fel őket, először az egyiket, majd rá merőlegesen a másikat, hogy egy kb. 9cm nagyságú gombócot kapjunk végül:

IMG_0291.JPG

IMG_0292.JPG

Most szakítsunk le három darab, kb. 15cm hosszú, széles szalagokat a gyapjúnkból, olyan szélesek legyenek, mint a gyúrt gombócunk, és készítsünk belőle csillagot:

IMG_0293.JPG

A csillag szárait hajtsuk rá a gombócra, simítgassuk, szorítgassuk, míg az így kapott gombócunk körfogata kb. 10cm-es nem lesz:

IMG_0294.JPG

A kifordított csőgézt húzzuk rá a gombócunkra, majd a képen látható csúszócsomó lassú legörgetésével kössük el nyaknál:

IMG_0296.JPG

IMG_0297.JPG

Az alul kilógó gyapjút tömörítsük be a csőgéz lelógó szárába, és azt is kössük el. Egy jól markolható, fejnél puhább, és hosszabb “testet” kell képezni:

IMG_0298.JPG

Keressük meg a legformásabb oldalát a fejrésznek, majd szemvonal (közép) magasságában szintén csúszócsomóval kössük el a fejet. Így alakítjuk ki a “szemgödröt”. A waldorf babák fejkialakítása ennél jóval bonyolultabb, de ilyen mini babáknál ennyi is elég látványos eredményt produkál.

IMG_0299.JPG

A testszínű anyagunkból vágjunk egy négyzetet, és tűzzük rá a fejre úgy, hogy egy része a testre is leérjen.

IMG_0300.JPG

Matracöltéssel vagy láthatatlan öltéssel varrjuk össze a testanyag széleit. A fejtetőn kivághatjuk a felesleges részt, vagy vissza is hajthatjuk. Utána boszorkányöltéssel rögzítsük a testanyag alsó szélét a testhez, valamint a visszahajtott csőgézt is. A nyakat ismét kössük el felvető fonallal.

IMG_0301.JPG

Vegyül elő a plüss anyagunkat. Én szeretem ívesre vágni a testanyag oldalát, ettől nekem kedvesebb lesz a test kialakítása. Varrjuk össze az oldalakat visszatérő (géputánzó) öltéssel. A fejnél hagyjunk ki egy kis részt, egyrészt itt fogjuk kifordítani, másrészt itt fogjuk beilleszteni a fejet:

IMG_0302.JPG

A test összeállítása után varrjuk fel a ruhadarabokat láthatatlan öltéssel, majd gombostűvel jelöljük ki a szemek helyét:

IMG_0303.JPG

A szemeket a kisebb babáknál én francia csomóval készítem, az egész fejen átöltve. Az elkötés a tarkóra kerül. A száj egy sima öltés, szintén hátul, a tarkón van az elkötés.
És készen is van! Lehet játszani! 🙂

gyapjún manó.png

20120924_163718.jpg

Ugye, hogy nem is volt olyan nehéz?:)
És ha magad készítesz ilyen kis manót, nyugodtan használj maradék anyagot, zoknit, pólóanyagot!
Ha tetszett, kérlek, mutasd meg másoknak is!

Nadrágos-copfos

Szülinapi meglepetés lesz ez a sárga-piros plüssruhás, kék kockás-virágos nadrágos baba. Icipicivel magasabb, mint a többi babám, viszont nincs sapija.
A haja három rétegben rávarrott, nagyjából szabadon frizurázható. Ennél már csak a horgolt hajalapos, subázott haj a menőbb 😉

montázs_5.jpg

Ez a kis copfos előre láthatólag péntekig marad nálunk, addig a többiekkel barátkozik a polcomon:

IMG_1312.JPG

Tömeg a kánikulában

Még soha nem volt egyszerre ennyi manóbaba a polcomon, gondoltam, megörökítem őket. Három átvételre vár, egy postázásra, egy pedig valami különleges kalandban fog részt venni.

Drukkoljatok! 🙂

babák.jpg

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!