Az idei év nem a babák éve volt nálam, ezt be kell látnom. De az év végére azért mégiscsak sikerült egy olyat világra hoznom, amire nem tudok nem büszke lenni (na jó, a saját, igazi babámat is beleszámítva kettőt 😉 )
Basa baba még nem Basa babaként régóta csücsült a polcomon. Az első, önállóan megalkotott öltöztetős babapárom egyik tagja volt. Kicsit girhes, kicsit fura fejű… Sokáig rakosgattam ide-oda, kibontani nem volt türelmem, folytatni nem volt értelme. Aztán egyszer vettem egy nagy levegőt, és leműtöttem a fejét.
Új lelket kapott, eltűntek a bordái, kikerekedett, igazi babapocakot kapott. Meg egy sokkal szebb, kifejezőbb, arányosabb fejet.
De még mindig csak üldögélt a polcomon, én meg időnként eltöprengtem, hogy ki is szeretne kibújni a vázlatból, de nem jött válasz.
Aztán eljött az idei karácsonyi húzás egy kedves barátnői csoportban, és rögtön tudtam, hogy a babának meglesz a helye – és jó helye lesz.
Gyorsan (és furmányosan) kértem néhány fotót a barátnőm kisfiáról, és megszületett Basa baba, a kissé borzos-kócos, de meleg szívű kópé.
Legbüszkébb mégis a horgolt szettre vagyok, úgy látszik, lassan tényleg uralom a horgolótűt, és kezdem megérteni az öltések mögött rejlő logikát 🙂 Persze bőven van még mit tanulnom!
A meglepetés tökéletesre sikerült, a barátnőm boldogan ölelte magához a kisfiára emlékeztető babát, én meg fellélegeztem, hogy ismét bebizonyosodott, soha nem véletlen, ha egy baba nem akar elkészülni. Egyszerűen nem volt itt az ideje…
